A város zajától távol a Zselic dombjai közt megbúvó erdő mellett él Bettus családjával és egy népes állatsereggel. Lehet, hogy már találkoztatok a Csipkerózsa nevű blogjával, amiben magyarul és németül osztja meg olvasóival a vidéki élet vidám pillanatait, történeteket az állatairól és kedvenc receptjeit. A tavasz számunkban őt szeretném nektek bemutatni.

Min dolgozol éppen?

Egyszerre több dolog készül nálam mindig. Folyamatosan készülnek a horgolt bárányok, amiket a hozzánk látogató gyerekek kapnak ajándékba; az utolsó simításokat végzem egy szürke-fáradt rózsaszín vállkendőn; Bori babakonyhájába varrok éppen mindenféle zöldséget, gyümölcsöt filcből; illetve táskát horgolok egy barátnőmnek.

Mi volt a legelső dolog, amit anno megalkottál?

Nem emlékszem pontosan, de szinte biztos vagyok benne, hogy babaruha volt. És abban is, hogy kötöttem. A kötés volt az első szerelem. Aztán jött a keresztszemes, egyetemistaként a varrás, majd a horgolás. De nagyon szeretek nemezelni is.

Hogyan kerültetek a Zselicbe?

Itt születtem néhány kilométerre, úgyhogy tulajdonképpen hazajöttem. 14 éves korom óta városlakó voltam, Pécsre jártam gimnáziumba, egyetemre, ott és Budapesten dolgoztam, imádtam a nyüzsgést, a rengeteg programot, lehetőséget, amit egy nagyváros adhat. Aztán 20 év után véletlenül Terecsenybe tévedtem, megláttam a mostani házunkat, beleszerettem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megvettem. Nyaralónak szántam, vendégháznak, aztán néhány itt töltött hétvége után, úgy döntöttünk, itt a helyünk, maradunk. Akkor tudtuk meg, hogy kisbabánk lesz, így nem is volt olyan nehéz feladni karriert, pezsgő életet. Ma már el sem tudom képzelni, hogy máshol éljünk. Borinak Terecseny a világ közepe, mindene az erdő, az állatok, nekünk pedig jól esik a bennünket körülvevő csend, nyugalom.

Bemutatnád ezt a vidéket?

A Zselic számomra mindig is egy csodavilág volt rengeteg mondájával, betyárjaival, titokzatos és egyben gyönyörű helységneveivel. A falucskánk zsáktelepülés, majd’ két kilométerre a főúttól, völgyben, körbevéve erdőkkel. Igazi mesebirodalom. Az erdők tele vannak manókkal, tündérekkel, a szarvasok, őzek úgy sétálnak fényes nappal is az utcán, mint máshol a turisták. Alig negyvenen élünk itt, így van, hogy napokig nem találkozunk senkivel, de ebben is van valami varázslatos. És bár úgy tűnhet a világ végén vagyunk, mégis –vagy éppen ezért- körül vagyunk véve csodákkal: elhagyott település üveghutákkal az erdő közepén, ahol még mindig találni érdekes „üvegköveket”, pár perc csak a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontja, a sasréti erdei kisvasút, vagy a „nemzetközi csillagoségbolt-park”, ahol zavartalanul, minimális fényszennyezés mellett csodálhatjuk a csillagokat. Itt a házban is hallgathatjuk a szarvasbőgést, csak pár lépést kell sétálni erdei gombáért a reggeli rántottába, tavasszal medvehagyma-illatú az egész völgy…

Mióta vannak állataitok?

Négy éve, húsvéti nyúl formájában érkeztek az elsőt, ők szaporodtak, volt, hogy hetven nyuszink volt. Az első csirkéket egy évvel később kedves barátoktól kaptuk ajándékba egy kiskosárnyi keltetni való tojással együtt, így lett keltetőnk is, ma már száz fölötti pipi kel nálunk tavaszonta. A csirkékkel egy időben jött az első kecskénk is, Szürke, egy beazonosíthatatlan fajtájú, nagyon kedves bakkecske, akire előző gazdája ráunt, és egyszerűen szélnek eresztette. Mi befogadtuk, megszerettük, de mivel nem volt sem istállónk, sem karámunk még, télre el kellett ajándékoznunk. És bár korábban mindig azt mondtam, kecskénk sosem lesz, a következő tavaszon, 2013 március 16-án három anyakecske és két gida költözött az újonnan épített karámba, istállóba. Az én nagy szerelmem a birka, különösen kedves számomra a fekete fejű suffolk fajta, így pár héttel a kecskék után egy közeli juhászatból hozzánk költözött Berta. Most összesen öt anyakecskénk, tíz gidánk, Berta birkánk és Sheila báránya, öt örökbefogadott egy hetes cumis bárányunk, 22 nyúlunk, 16 tyúkunk, egy kakasunk, kb. huszonöt csibénk, tíz kiskacsánk, tizenöt kislibánk, két futókacsánk, két kutyánk és két macskánk van. Azt hiszem, lassan kitehetjük a „megtelt”-táblát…

Kitől tanultál kecskesajtotkészíteni?

A sajtkészítést teljesen autodidakta módon, könyvekből, internetről tanultam. Itt voltak a kecskék, le kellett választani a gidákat, fejni kellett az anyákat. Próbálkoztam, tanulgattam, sikerült. Ma már közel tíz liter tejet dolgozok fel naponta, készítek sajtot, joghurtot, túrót, krémsajtot, savómézet. Csak úgy, magunknak, családnak barátoknak. És persze isszuk a kecsketejet. Bori fejés után, „tőgymelegen”.

Ha jól tudom vendégeket is fogadtok?

A vendégházunk egyelőre próbaüzemmódban van, még nincs kész teljesen, így csak barátok használják, rajtuk gyakoroljuk az igazi falusi vendéglátást. Terveink szerint július 1-től leszünk mindenki számára elérhetőek. A vendégház egy kis parasztház, alig 20 méterre az erdőtől, hatalmas kerttel körülvéve, pár lépésre az otthonunktól. Szeretnénk, ha vendégeink a valódi falusi életet ismerhetnék meg nálunk, így részt vehetnek mindennapjainkban a hajnali fejéstől kezdve a sajtkészítésig, lekvár főzéstől a kemencés sütésig mindent kipróbálhatnak majd. Ahogy a hozzánk érkező barátokra, úgy a vendégekre is főzni szeretnék, többek között ezért is épült hatalmas kemencénk az udvarunkban, ami már most is igazi látványosságnak számít, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy éppen erre kirándulók kéredzkedtek be hozzánk egy kis kemencés kóstolóra pizza-sütés, vagy éppen kemencés pacal-, vagy sólet-főrés közben. Az állataink mind kezesek, gyerekekhez szoktak, így simogathatóak, szeretgethetőek, így vendégeink, és bárki, akinek kedve van, éppen erre jár, bátran barátkozhat velük.

Hogy telik egy napod?

Négykor kelek, fejéssel kezdem a napot, majd a frissen fejt tejből szoptatom a bárányokat. Mikor az összes állatot megetettem, leszűrtem, hűtőbe tettem a tejet, nagyjából fél hat van, ilyenkor engedek magamnak egy kis me-time-ot, még alszik a család, csend van, egy nagy bögre kávéval körbejárom a kertet, vagy csak ülök a tornácon, vagy a pici teraszon. A délelőttöm házimunkával, kerti munkával telik most általában, de az én feladatom az istállók, ólak takarítása is, így hetente egyszer ez a délelőtti program.

A bárányokat négyóránként szoptatom, a kecsketej nagy részét most ők kapják, de pár hét múlva már önállóan esznek, legelnek, akkor a délelőtt fő feladata a tejfeldolgozás lesz. Bori lányom mindenben lelkesen segít, ha itthon van, általában ő mondja meg, milyen sajt készüljön, sőt, már a kiválasztott fűszernövények szedését is rábízhatom. A délután a családé. Ha mindannyian itthon vagyunk, természetes a közös uzsonna, kávé, lehetőség szerint a kertben, nyári délutánjaink a barkácsolás, kézműveskedés jegyében telnek, festünk, ragasztunk, varrunk, nemezelünk, mikor mihez van kedvünk. Hatkor fejek este, mire hűtőbe kerül a tej, készíthetem is a vacsorát. Későn fekvő vagyok, így este mindig jut idő olvasásra, kézimunkára, a nyári estéken pedig sokáig ücsörgünk a kertben.

Van példaképed? Ha van, ki ő és miért?

Elsősorban a nagymamám, tőle tanultam a kézimunka szeretetét, tőle tanultam sütni, főzni. Fantasztikus ember volt, mindig dolgozott valamin, mindig mindenkihez volt egy kedves szava, igyekezett mindenkinek segíteni. Büszke vagyok rá, hogy a házában ma az ország első és egyetlen Csuhémúzeuma működik, hiszen a csuhé –vagy ahogy nálunk hívják „sustya”- volt a nagy szenvedélye, csodálatos használati tárgyakat készített belőle. A kitartást, a soha fel nem adást anyukámtól tanultam. Bori lányom is egyfajta példakép, őszinte, gyermeki lelkesedése hihetetlen erőt, energiát ad nekem is. Helentől, holland barátnőmtől rengeteget tanultam az elmúlt években. Igyekszik mindent maga készíteni, ösztönös lakberendező, kert-tervező, bútorokat fest, köt, varr, horgol fantasztikus lendülettel.

Milyen jövőbeli terveid vannak?

Nagy szerelmem a gyapjú, az álmaim, terveim is ehhez kapcsolódnak. Szeretném magam feldolgozni a birkáink gyapját, fonni, festeni, kötni, horgolni belőle. Illetve a vendégházban rendszeresen szervezni alkotó hétvégéket, és az ilyen hétvégék alatt készült dolgokból kis kiállítást szervezni a vendégház régi műhelyében.

Az alkotáson kívül mit szeretsz még csinálni?

Szenvedélyem a konyha, imádok sütni, főzni, rengeteg különleges lekvárt, szörpöt készítek. Sokat kirándulunk, amikor csak tehetjük felfedezőútra indulunk a bennünket körülvevő „manóbirodalomba”. És nagyon sokat olvasok. Főleg németül, néha hollandul. Bármit, mindent.

Lovas Virág – Tubaroza blog